©2017 Balassabor Kft.

  • White Instagram Icon
  • facebook
  • twitter
  • generic-social-link

Mézes Mály (Tarcal)

Történet

A Tokaj és Tarcal között húzódó történelmi Mézesmál szőlőhegy legnyugatibb csücskét nevezik ma Mézes Málynak. Ezt 1749-ben alakíttatta ki Mária Terézia királynő utasítására Grassalkovich Antal királyi titkos tanácsos. Ezt a területet az ugyancsak Mézesmálból a 17. század elején kivált történelmi Henye Tarcal felé eső részéből alakították ki. A terület lényegében a 20. század utolsó évtizedéig előbb kincstári, majd utóbb állami kezelésben állt.

 

A történelmi Mézesmál még az Árpád-korban alakult ki. Első ismert említése 1280-ban történt egy határbejárással kapcsolatban. A következő alkalommal 1411-ben említették meg a források a történelmi Mézesmált, amikor is a tokaji Szent Anna pálos kolostor javára hagyott két nagy szőlőterületet egy tarcali nemesasszony. A középkor folyamán az említett tokaji pálosok mellett, a sajóládi pálosoknak, a lechnicei kartahuziaknak, valamint tokaji és tarcali plébániáknak voltak jelentős szőlői.

 

A 15. század utolsó harmadában kezdett el a Mézesmál felaprózódéi, és ez a folyamat a 16-18. század folyamán felgyorsult. Ebben a hosszú periódusban születtek meg olyan, ma is jól csengő szőlő illetve dűlő nevek, mint pl. az Agyag, a Barát, a Czeke, a Donáth, a Deák, Előhegy, a Henye, a Hétszőlő, a Királygát/Király Gál, a Lestár, a Mestervölgy, a Nagyszőlő, a Nagyváthy/Váti, az Óvár, a Remete, a Szarvas, a Szerémy/Szerelmi, a Szilvölgy, a Teleki, Terézia vagy a Thurzó.

Fajták: Furmint, Hárslevelű, Zéta
Tengerszint feletti magasság: 122-129 m
Kitettség: DDNY
Összes terület: 1,1 ha
Telepítés: 1989

Talán a legérdekesebb geológiai összetételű termőhely. Felsorolni is nehéz, mi mindent tudunk találni, ha a termőtalajt alaposan megvizsgáljuk. Mind riolit vagy ennek tufásodott verziója, andezit, vagy akár dácit, illetve obszidián is fellelhető, ami arra utalhat, hogy a föld alatt komoly összetettséggel találkozhatunk. A termőtalaj sem homogén, megtalálható mind a lösz, a nyirok, de egyes foltokban nagyon kötött agyag is felbukkan, ami keveredik harmadkori vagy idősebb üledékes alkotóelemekkel.